"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. március 31., hétfő

A katolikus kötelessége a választásokon [+video]

Ezen a héten nem fogok posztokat felrakni azon egyszerű okból, mert a mai napi szentencia olyan súllyal bír a választás hetében, hogy ajánlom minden kedves látogatónak, hogy nap mint olvassa el és értelmezze újra. XII. Piusz pápa dekrétumát, melyben eligazítást ad a hívő és gyakorló katolikusoknak.

A 2014-ES ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK ELÉ

"Azok a hívő keresztények, akik a kommunisták materialista vagy keresztényellenes tanítását vallják, főleg, ha védelmezik és propagálják, ezen tény alapján a katolikus hit aposztatáinak minősülnek, az Apostoli Szentszék hatályába tartozó kiközösítés alá esnek, és nem járulhatnak a szentségekhez (DH 3865). ... Amikor a nép képviselőit választják, katolikus polgároknak NEM MEGENGEDETT olyan pártokra vagy jelöltekre adni a szavazatukat, akik még ha nem is hangoztatnak a katolikus tanítással ellentétes elveket, (…), de mégis társulnak a kommunistákkal és [közvetlenül vagy közvetve] támogatják őket cselekedeteikkel (DH 3930)."

Forrás magyarul: eucharisztikuskongresszus.hu


A dekrétum latinul:
3865 Qu.: 1. Utrum licitum sit, partibus communistarum nomen dare vel eisdem favorem praestare (cf. DS 3930). 2. Utrum licitum sit edere, propagare vel legere libros, periodica diaria vel folia, quae doctrinae vel actioni communistarum patrocinantur, vel in eis scribere; 3. Utrum christifideles, qui actus, de quibus in n.1 et 2, scienter et libere posuerint, ad sacramenta admitti possint 4. Utrum christifideles, qui communistarum doctrinam materialisticam et antichristianam profitentur, et in primis qui eam defendunt vel propagant, ipso facto, tamquam apostatae a fide catholica, incurrant in excommunicationem speciali modo Sedi Apostolicae reservatam. Resp (cfirm a S. P'ce 30 juin): Ad 1. Negative: Communismus enim est materialisticus et antichristianus; communistarum autem duces, etsi verbis quandoque profitentur se religionem non oppugnare, re tamen, sive doctrina sive actione, Deo veraeque religioni et Ecclesiae Christi sese infensos esse ostendunt. Ad 2. Negative: Prohibentur enim ipso iure (cf. CdIC 1399). Ad 3. Negative, secundum ordinaria principia de sacrarnentis denegandis iis, qui non sunt dispositi.
Ad 4. Affirmative.

Forrás latinul: http://catho.org/9.php?d=byv#dzj


Apologéta: Magyarországon meglátásom szerint összesen két olyan párt van, melyre azt lehet mondani, hogy keresztény. Az egyik valóban keresztény [a LOGO-jában is viseli a kettős keresztet], míg a másik csak nevében keresztény [egyébként is csak virtuálisan az], mert egy olyan párttal áll szövetségben [átjárható kettős pártagsággal stb.], melyre nem mondható, hogy magyar lenne, nem mondható, hogy nemzeti lenne, nem mondható, hogy jobb oldali lenne és leginkább nem mondható, hogy keresztény lenne. Arról nem beszélve, hogy olyan [házi] szektát emel történelmi egyházi rangja, aki maximum 1980 körül indult és semmi köze a kereszténységhez, csak a judaizmushoz. Igaz [virtuális] kommunikációjuk azt mutatja hogy a fentebbi állításaim hamisak, azaz ez a párt magyar, nemzeti, jobboldali és keresztény [hőn szeretett katolikus egyházunk papjainak többsége is a rájuk szavazásra fog buzdítani]. De tudjuk, a hazugság atyja is igazságnak és jóságnak álcázza a hazugságot. Szeretném mindenkinek az emlékezetébe vésni, hogy megváltónk és Urunk, Jézus volt az első RADIKÁLIS a történelemben amikor azt mondta tanítványainak [Mt 16,24]: "„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen.", ami így folytatódik a [Mt 19,27-29] versben: "Akkor Péter vette át a szót: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött. Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.". Mi ez, ha nem gyökeres (radikális [latin: radix=gyökér]) változási igény a követők életében. Most már csak azt kell mindenkinek eldönteni, hogy akar-e Magyarország életében radikális változást. Netalán olyat, aki a LOGO-jában is kifejezi az apostoli hatalom iránti vágyát.

2014. március 30., vasárnap

Célkeresztben a fiatalok

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]
A 03.23. napi Őrtorony tanulmányozás fókuszában ismét a fiatalok, a tanú családok pályaválasztás előtt álló, illetve mostanság munkába álló rétegei álltak.

2014. március 29., szombat

1892. március 29. - Mindszenty József bíboros, hercegprímás

Százhuszonkét éve, 1892. március 29-én született a vas vármegyei Csehimindszenten Mindszenty József bíboros, aki nem a középkori aszkéták, hanem a keresztes lovagok lelki örököse volt (ami természetesen egyáltalán nem jelentheti szentként tisztelhetőségének megkérdőjelezését, csak annak tudomásulvételét, hogy egészen másban és másként volt szent, mint az előbbiek!), „miles Christi”, „Krisztus katonája”, így a mostani évforduló alkalmával ennek sajnálatosan elfeledett jeleként ismét kiemeljük, nemcsak a bolsevizmus, hanem Trianon ellen is harcolt.

Sátáni manipuláció vs. gyermeki hittérítés

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]
Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de most már rohadtul kezd elegem lenni. Kis gyermekeket belekényszerítenek valami olyan vallási gyakorlatba - ceremóniába - amiről fogalmuk sincs, micsoda. Jehova Tanúi, akik jogi és minden egyéb módon küzdenek a gyermekek lelkiismereti szabadságáért, véleményem szerint a legdurvább módon sértik meg azt azzal az indokkal, hogy a szülőknek ( és ezen érv alkalmazásakor a SAJÁT CSAPATBAN játszó, azaz Tanú szülőkre gondolnak) joguk van gyermekeik vallásos neveléséhez.

2014. március 28., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 39. rész - Bergogli buszozik a Nagyböjti lelkigyakorlatra

Március 9-én, Nagyböjt 1. Vasárnapján, egy kevéssel 17 óra előtt, Bergoglio busszal utazott Vatikánból Aricciába (Apologéta: Castelgandolfo és a Piusz közösség olasz központja [Albano Laziale] melletti város), hogy részt vegyen a Nagyböjti lelkigyakorlaton. EGYENLŐSDI megközelítése a pápa tette, hogy ő is hajlandó igénybe venni a tömegközlekedést, ahogyan ezt a következő kép is mutatja:

2014. március 27., csütörtök

Átvehető kezdeményezés lehetne nálunk is...

Tavaly nagyböjt előtt Felső-Normandia három püspöke úgy határozott, hogy minden szombaton 17 órakor megszólaltatják egyházmegyéik összes templomának harangját, beleértve azokat a templomokat is, ahol nem készülnek szertartásra ebben az időben – írja a La Croix. Így emlékeztetjük az embereket arra, hogy másnap fontos, és különleges jelentőséggel bíró nap következik”, hiszen a vasárnap az Úr napja – írták közös nyilatkozatukban a püspökök, amelynek célja a vasárnap kivételes jellegének megőrzése. Most – egy évvel később – mindhárman egyetértenek abban, hogy a szokás beépült a régió életébe. Ez a szerény jelzés nem zavar senkit, a lakosság egy része észre sem vette, a másik része viszont minden szombat este megáll egy pillanatra, és arra gondol, hogy másnap ünnepnap következik.

2014. március 26., szerda

Homokos házassági huzavona Michigenben

A fellebbviteli bíróság az amerikai Michigan államban felfüggesztette a szövetségi bíró döntését, aki pénteken engedélyezte a melegek házasságát.

2014. március 25., kedd

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe - Annuntiatio Beatae Mariae Virginis

Ezen a napon ünnepli az Egyház Mária életének legnagyobb csodáját és titkát. Amit a Szeplőtelen Fogantatás [december 8.] előkészített, az ma valóra válik. A Szentlélek mindenható teremtő erejében alászáll az örök Ige, mint a természetfölötti élet csírája, az égből az asszonyok között Áldottnak makulátlan méhébe és emberré lesz. A szűzből anya lesz, anélkül hogy megszűnnék szűz maradni. [Apologéta: na ez sem egyezik Müller bíboros - Hittani Kongregáció prefektusa - tanításával]

2014. március 24., hétfő

Jézus menyasszonya felrobbantotta a nézőteret [videó]

Jézus menyasszonyának a rendi nővéreket, vagy másképp mondva az apácákat nevezzük. Ez meg is határozza státuszukat, illetve lehetséges viselkedési normáikat. Az apácák a noviciátus befejezése után fogadalmat tesznek [hármat: tisztaság, engedelmesség, szegénység]. Az apácák [elvileg] zárt kolostorokban élnek, a világ hívságától távol. Nem az [lenne] a feladatuk, hogy világi dolgokat műveljenek, hanem az [lenne], hogy a napi rendszeres [többszöri] imaórán kívül szolgálják Istent, segítsenek az Egyháznak, tanítsák és neveljék az embereket, gyerekeket a hitre.

2014. március 23., vasárnap

Kereszténység vs. ősmagyar vallás és az eszmei kufárok

Masszívan és széles körben elterjedt divatja van manapság a legvadabb, az elemi történeti ismeretek, de a józan racionalitás parányi szikráját is nélkülöző, történelmi köntösbe bújtatott pszeudo-szektáknak. Ezek közös jellemzője, hogy holmi hagymázos kinyilatkoztatásokon, fanatikus összeesküvés-elméleteken, nevezetesen azon a hiten alapulnak, miszerint a történelem során a magyarság kiirtására esküdtek fel a legkülönfélébb népek, elsősorban a "Nyugat". Az efféle, túlságosan is patologikus elgondolások eleve figyelmen kívül hagyják azt az egyszerű tényt, miszerint a történelem alakításában mindenkor többféle tényező és egymással komplex kölcsönhatásban lévő folyamat vesz részt. A teljesség igénye nélkül emeljünk ki néhány kardinális és sokat hivatkozott példát.

2014. március 22., szombat

Akik imádták Jézust, majd nem... a Mátrix világa?

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]
Jehova Tanúinak többsége becsületes ember, akik szeretnének örömet szerezni Istennek, és követni az igazságot, áldozatokat hozva az idejük, életük, kapcsolataik és még a gondolkodásuk tekintetében is. A kérdés viszont az: valóban ez az „Igazság”? E cikk végére érve képes leszel eldönteni, hogy az Őrtorony Társulat valóban az Igazságot tanítja-e vagy sem.

2014. március 21., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 38. rész - A Vatikán dicsőíti a "Felszabadítási teológiát" [vidóval]

Gerhard Ludwig Müller érsek, a Hittani Kongregáció vezetője, akit 2014. február 22-én kreáltak bíborossá, három nappal később, február 25-én kapta meg fr. Gustavo Gutierrez ún. "Felszabadítási teológiáját". Ez indító eseménye volt Müller püspök a "Szegénység a szegénységnek - Az Egyház küldetése" (Poor for the Poor - The Mission of the Church olasz kiadása Povera per i Poveri - La missione della Chiesa) című új könyvének. A könyv előszavát Bergoglio írta, és a könyv tartalmaz két fejezetet fr. Gutierrez-től, valamint fr. Josef Sayer német paptól, aki Peruban, a Límai nyomornegyedben szolgált.

2014. március 20., csütörtök

Ferencnek a zsidó valláshoz való viszonya – eretnekség?

Sokszor tapasztalható, hogy Rómában úgy fogalmaznak meg eretnekségbe mutató, vagy egyértelműen erkölcstelenségbe vezető gondolatokat, hogy azok nagy erőlködéssel helyesen is magyarázhatóak legyenek, mégis elérjék a kívánt hatást: 1. a tannak a hívek fejében történő megváltozását, 2. a cserébe kapott dicséretet a világ hatalmasaitól és vezető médiumaitól. Erre az egyik legjobb példa Ferenc hírhedt kijelentése: „Ki vagyok én, hogy elítéljem őt?” (tudniillik a gyakorló homoszexuálist). Régen az ilyen kijelentéseket a Sanctum Officium (a Hittani Kongregáció elődje) megfelelő elítéléssel (censura) sújtotta:

2014. március 19., szerda

XIII. Leó pápa imája Szent Mihály főangyalhoz

Ez a bejegyzés bizonyos értelemben "riposzt", na nem visszavágás, vagy csattanós viszontválasz értelemben (ahogy normális esetben használjuk), hanem úgy, mint "re-post", azaz új közreadása - ha tetszik: update-je - egy régi blog-bejegyzésnek. Még 2007. szeptember 26-án közreadtam itt egy írást a szeptember 29-i Szent Mihály ünnepre, melyben szót ejtettem XIII. Leó pápa félelmetes látomásáról, melynek eredményeképpen az angyali seregek fejedelmét megszólító ún. Leó-ima született. Íme a régi bejegyzés releváns részlete:

2014. március 18., kedd

Bergoglio nyilatkozata a Corriella della Sera-ban

Nagy érdeklődéssel vártam a riportot, ahol a bevezetőben többek között a főszerkesztő felveti, hogy minden, ma az egyházat feszítő kérdés szóba fog kerülni. Kína, marxista vád, szexuális visszaélések, születésszabályozás stb.
Továbbiakban azt írja a szerkesztő, hogy az egész világot meghatotta a „buona sera” köszöntés. (Apologéta: erről én is posztoltam tavaly ITT) Lehet, kivéve engem. Persze tudom, lassan bele kell olvadni a politikailag korrekt, liberális civil világba, már az utcán papnak, apácának habitust sem illik viselni, sőt Németországban a püspöknek egy huszonéves srác is csak annyi bök oda foghegyről, hogy „Tschüss”.


2014. március 17., hétfő

A kamatról mégegyszer II.befejező rész

„Ha te, egyik a népemből, pénzt adsz kölcsön egy szegénynek a közeledben, ne úgy segíts neki, mint valami uzsorás, nem szabad rá kamatot kiróni.”  [Exo 22,25]
A (Német) Szövetségi Köztársaság eladósodott háztartásainak százezrei, cég-csődök ezrei és az ebből következő családi tragédiák körülöttünk, amelyekről nem tehetünk, okoznak végül éhezést és nyomort a legeladósodottabb fejlődő országokban, legalább is így kezdődik, mert egyes teológusok nyíltan emlegetik a kamat- és adósság-elengedés bibliai szabályát, azt, hogy megvetendő dolog mások ínségén meggazdagodni és többet követelni vissza, mint amennyit kölcsönképpen adtak.

2014. március 16., vasárnap

2. Vasárnap Nagyböjtben

Kedves hívek!

A mai evangélium a Táborhegyre visz minket: a hagyomány szerint ott történt Krisztus színeváltozása. A három apostolt, Pétert Jakabot és Jánost erősíteni kellett mivel a megváltó egyre világosabban beszélt szenvedéseiről. Ismerniük kellett, miért fog szenvedni: a mennyország miatt. Egy keveset megtapasztalhattak belőle: "arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény." [Mt 17,2]

2014. március 15., szombat

A kamatról mégegyszer I. rész

„Ha te, egyik a népemből, pénzt adsz kölcsön egy szegénynek a közeledben, ne úgy segíts neki, mint valami uzsorás, nem szabad rá kamatot kiróni.”  [Exo 22,25]
A (Német) Szövetségi Köztársaság eladósodott háztartásainak százezrei, cég-csődök ezrei és az ebből következő családi tragédiák körülöttünk, amelyekről nem tehetünk, okoznak végül éhezést és nyomort a legeladósodottabb fejlődő országokban, legalább is így kezdődik, mert egyes teológusok nyíltan emlegetik a kamat- és adósság-elengedés bibliai szabályát, azt, hogy megvetendő dolog mások ínségén meggazdagodni és többet követelni vissza, mint amennyit kölcsönképpen adtak.

2014. március 14., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 37. rész - Voodoo a katolikus liturgiában

2002 óta szeptember közepén 5 napon keresztül brazil ünnepségeket tartanak Párizs utcáin. Az emberek jellegzetes népi öltözékben vonulnak fel, táncolnak és brazil dalokat énekelnek. A ritmust a samba és a dobolás adja meg. A kulturális tevékenységek között voodoo szertartásokat is bemutatnak. Braziliában a voodoo még ismert Candomle és umbanda néven is.

2014. március 13., csütörtök

Uzsora és kamattilalom II. rész - Az arany és ezüst árfolyama az elmúlt 3000 évben

„Ha te, egyik a népemből, pénzt adsz kölcsön egy szegénynek a közeledben, ne úgy segíts neki, mint valami uzsorás, nem szabad rá kamatot kiróni.”  [Exo 22,25]

Mai posztom a tegnapihoz cikkhez csatlakozik, azt kiegészítendő. Az egyház nagyon sokáig - évszázadokon át tiltotta már a kamatszedést is, nemcsak az uzsorakamatot. A poszt megvilágítja az elmúlt évezredekben az értékhordozók (arany, ezüst) tulajdonságait, viszonyukat és felhasználásukat.

2014. március 12., szerda

Uzsora és kamattilalom I. rész

„Ha te, egyik a népemből, pénzt adsz kölcsön egy szegénynek a közeledben, ne úgy segíts neki, mint valami uzsorás, nem szabad rá kamatot kiróni.”  [Exo 22,25]

Mai posztom a tegnapihoz cikkhez csatlakozik, azt megvilágítandó. Az egyház nagyon sokáig - évszázadokon át - tiltotta már a kamatszedést is, nemcsak az uzsorakamatot. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe - főleg Magyarországon -, mert van benne olyan rész, mely megvilágítja a zsidó bankárok "devizahitelének" a működését és eredetét. Természetesen azt is megvilágítja, hogy miért minket gojokat akarnak elsősorban kifosztani.

2014. március 11., kedd

Aquinoi Szent Tamás és az uzsora

"Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” [Lk 19,8]
 

„Vissza lehet követelni tőlük az uzsorával szerzett értékeket, továbbá célszerű őket pénzbüntetéssel sújtani, nehogy az elkövetett bűneikből haszonra tegyenek szert, s ezt megakadályozandó, nagyobb büntetéssel büntetendők, mint mások, ugyanakkor a büntetés címén tőlük elvett pénz nem tartható meg, hanem a jogos tulajdonos(ok)nak visszatérítendő, vagy ha ez már nem lehetséges, közcélra fordítandó.” Így fogalmazott valaha Aquinói Szent Tamás. Aligha kérdéses persze, kikre gondolt a fentiekben.

2014. március 10., hétfő

Nagy Szent Gergely Papi Közösség

A katolikus tradíció egyik fellegvára a Jó Pásztor Intézet 2012-ben került válságba. Az intézeten belüli konfliktus 2012 tavaszán robbant ki. Ahogy akkor P. Stefano Carusi (a közösség szemináriumának rektora) nyilvánosságra hozta, az Ecclesia Dei Pápai Bizottság azt követelte tőle, hogy az általa szerkesztett blogról távolítson el két cikket. Magától az intézettől pedig azt követelte a pápai bizottság, hogy a papképzésbe jobban vonják be a II. Vatikáni Zsinatot és a tanítóhivatal legfrissebb megállapításait, valamint ismerjék el az 1992-es új katekizmust.

2014. március 9., vasárnap

1. Vasárnap a Nagyböjtben

A mai Vasárnappal kezdődően a Szent X. Piusz közösség budapesti szentmiséjének a Homíliáját fogom posztolni kommentek nélkül. Ugyanis arra nincs szükség. Mint ahogyan az oldalsávban látható a Miserendben mely napokon van Szentmise, így ez is azokhoz fog igazodni. Azokon a Vasárnapokon, amikor nincs Budapesten Szentmiséjük, lesznek posztok.
Így álljon a mai napon először rendelkezésére a kedves olvasónak a Homília.

2014. március 8., szombat

Kiket ne köszöntsenek a keresztények? - II. rész

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]


A legtöbb vallási vezető tudatában van annak, hogy ha követőik valaha is megtudnák az igazságot, lerázhatnák a szolgaság igáját, amelyet rájuk erőltettek, következésképpen ezek a vezetők igyekeznek minden lehetséges eszközzel eltitkolni az igazságot. Fő módszerük az, hogy igyekeznek elszigetelni “áldozataikat” oly módon, hogy a lehető legtávolabb tartsák őket azoktól a korábbi híveiktől, akik már rájöttek a Szervezet csalásaira és képesek ezért arra, hogy leleplezzék azokat mások előtt is.

2014. március 7., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 36. rész - Az erkölcstelenség utat tör a Vatikánba

Egyetlen megjegyzésem van a mai poszthoz: a L' Osservatore Romano című újság a Vatikán (Szentszék) hivatalos újságja. Ennek a fényében kell tekinteni a benne megjelent hirdetés szellemiségére. Mai mottónk: "A Sátán füstje bizonyos repedéseken át behatolt az Egyházba!". De ez már nemcsak behatolás, hanem elborítás.

2014. március 6., csütörtök

Hogyan lettem katolikus - pap? - az india gurutól az okkult természetgyógyászaton át [videóval]

Jacques Verlinde az 1968-as nagy kulturális forradalom idején húszéves volt. A fiatal  kémikus, bár keresztény családban nevelkedett, istenkeresése során az akkoriban divatos aszketikus keleti tanok, a jógázás, a transzcendentális meditáció felé fordult. Indiába utazott, ahol Maharisi Mahes jógi tanítványa és közvetlen munkatársa lett. Négy év alatt beutazta vele a világot, közben hosszú időszakokat töltött a Himalája asramjaiban, elmélyülve a hinduizmus és a buddhizmus tanaiban, a nirvána és a szatori megtapasztalásának gyakorlataiban.

2014. március 5., szerda

Kiket ne köszöntsenek a keresztények? - I. rész

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

A legtöbb vallási vezető tudatában van annak, hogy ha követőik valaha is megtudnák az igazságot, lerázhatnák a szolgaság igáját, amelyet rájuk erőltettek, következésképpen ezek a vezetők igyekeznek minden lehetséges eszközzel eltitkolni az igazságot. Fő módszerük az, hogy igyekeznek elszigetelni “áldozataikat” oly módon, hogy a lehető legtávolabb tartsák őket azoktól a korábbi híveiktől, akik már rájöttek a Szervezet csalásaira és képesek ezért arra, hogy leleplezzék azokat mások előtt is.

2014. március 4., kedd

A végső idők jelei - RFID chip a mellimplantátumokban

Az egyik nagy mellimplantátum gyártó bejelentette, hogy termékeit hamarosan beágyazott RFID chippel ellátva fogja előállítani azzal a céggel együttműködve, amelyik korábban a hitelkártyák alternatívájaként ajánlotta beültethető chipjeit. A mellnagyobbítás az egyik legnépszerűbb „szépészeti” beavatkozás. Az Egyesült Államokban évente 300 ezer nő veti alá magát a műtétnek. Az Establishment Labs, a világ egyik legnépszerűbb, európai és amerikai kirendeltségekkel is rendelkező plasztikai eljárásokra specializálódott cége, bejelentette, hogy egyes termékeit a VeriTeQ által gyártott rádiófrekvenciás chipekkel ellátva fogja értékesíteni. Az újítás célja, hogy a beültetés után is tudjanak információval szolgálni a pácienseknek az implantátumok állapotáról.

2014. március 3., hétfő

Ismételten a Riói Ifjúsági találkozó miséjéről [videókkal]

A világhírű Rio de Janeiró-i a Copacabanai strandon 2013 július 28-án tartották meg a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozót záró 3 órás misét. Hárommillió fiatalon kívül részt vett rajta négy latin-amerikai államfő is.

2014. március 2., vasárnap

Pedofil zaklatások a katolikus Egyházban?

"De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék. Jaj a világnak a botrányok miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok ne forduljanak elő, mégis jaj annak, aki botrányt okoz!" [Mt 18,7-8]
és a
"Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjenc (homoszexuális), sem kicsapongó, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem örökli Isten országát." [1Kor 6,10-11]


Az ember azt hinné, hogy a gusztustalan rágalmazási kampányok a konzervatívnak kikiáltott XVI. Benedek pápa lemondásával lecsengtek, és a média szájíze szerint muzsikáló, és az evilági hatalmasságok, valamint a zsidó vezetők kedvenceként megismert Ferenc pápa alatt elő sem jönnek.

2014. március 1., szombat

A végső idők jelei - a sátán propagandája: „Miért akarok mikrocsip beültetést”

És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” [Jel 13,16-18]

Szeretnél RFID chipet a bőröd alá? Én személy szerint soha nem engedném, de sokan vannak, főleg a fiatalok körében, akik semmi rosszat nem látnak ebben. Az RFID chipeket és a többi testen vagy testben hordható technológiát egyre több, magát „fejleszteni” kívánó fiatal tartja trendinek. A tömegmédia persze teljes vállszélességgel kiáll ezekért a „technológiai újításokért”.