"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. augusztus 5., szerda

Szcientológia: A szcientológia auditálás végeredménye

A szcientológiában elérhető legmagasabb ún. "szellemi szint" az OT VIII. Az ide való eljutásért kell kicsengetni a szcientológia "auditálás" összköltségét, azaz cirka 50-100 millió forintot. Egyik honfitársunk, akinek már sikerült ennyi pénzt elvernie erre, a következőt osztotta meg a csapattársaival.

Csak azt tudnám, hogy mire alapozza azt az állítását, hogy közel van a Clear Magyarország létrejötte. Van pár száz aktív szcientológus egy tízmilliós országban, max 20 db kisebb és egy nagyobb szcientológia szervezet. Tény, hogy bizonyos területeken (pld. üzleti tanácsadás) erősen felülreprezentáltak, de ezen kívül mi utal arra, hogy "közel" lenne a fordulat? A szcientológia médiamegjelenéseit nagyítóval kell keresni és azok is szinte mind negatívak.

A Clear Közép-Európát hagyjuk is. Lengyelországban nincs SEMMI, még egy nyomorult misszió sem (közel 40 milliós ország!), Romániában csak három erdélyi városban van misszió, a jugoszláv utódállamokban is kb. egyetlen kis misszió/ország az arány. Arról nem is beszélve, hogy alig van valami lefordítva az anyagokból az ott élők anyanyelvére.

Egyszerűen felfoghatatlan az a logika, hogy ha kész lesz az új székházuk, attól varázslatosan megoldódnak az ország problémái, és mindenki szeretni fogja Hubbardot és eszméit.


Forrás: objektivszcn.blog.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison