"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. május 9., szombat

Jehova Tanúi: Olvasóin levél

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

Történetem rövid és nem kívánok hozzáfűzni semmit.
Volt egy fiam - sajnos, hogy ezt kell írnom - családjától, testvéreitől teljesen eltávolodott.

Tavaly belépett a Jehova Tanúi - nem tudom minek nevezzem őket. Korábban református volt, de találkozott egy olyan leánnyal, akinek az összes hozzátartozója Jehova Tanúi gyülekezethez tartoznak.

Azóta az életünk 24 óra alatt megváltozott. Semmi nem érdekli, családtagjaival néha beszél - velünk, a szülőkkel is. Semmi sem számít - hétköznap, mert munka, hétvégén, mert akkor a Jehova testvérekkel van közös program.

Hetek telnek úgy el, hogy két mondatot nem beszélünk egymással. Semmit nem tudunk tenni mi szülők, mint azt, hogy elfogadjuk. Ha bármit is szóvá teszünk - agresszív. Nem tudom, hogy más, aki hasonló helyzetbe került hogyan élte meg ezt a helyzetet. Kérünk tanácsot, vagy bármit, amivel helyzetünkön valamilyen formában segíteni tudunk. Tisztelettel mindenkinek, aki segíteni akar rajtunk. 

Kérjük, hogy aki segíteni tud válaszoljon. (Apologéta: ha van segítő tanács, és azt emailben elküldik, akkor közzéteszem.)

Tisztelettel:

Lénárt Andrásné Gabi

Forrás: jehovatanui.blog.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison