"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. május 3., vasárnap

A "szeretet vallása" ismét százakat gyilkolt le

"Ne ölj" [Exo 20,13]

A BBC hírszolgálat idézte vasárnapra virradóra a Jazidi Haladó Párt közleményét, amely szerint a foglyokat pénteken ölték meg a Moszul melletti Tal Afar körzetben. A párt elítélte a tömegmészárlást, "iszonyatos bűnténynek" nevezte, és felszólította az iraki erőket, hogy szabadítsák ki azokat a jazidikat, akik még mindig az IÁ fogságában vannak.  

Oszama al-Nudzsaifi iraki alelnök borzalmasnak és barbárnak nevezte a mészárlást. 

A BBC emlékeztet arra, hogy az IÁ fegyveresei tavaly jazidik ezreit ejtették foglyul, és állítólag a fellegváruknak számító Moszulban tartják őket fogva. Április elején, nyolc hónapnyi fogva tartás után közülük több mint kétszázat engedtek szabadon. 

Az IÁ fegyveresei jazidik százait ölték meg az általuk elfoglalt területeken. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának vizsgálata a jazidik elleni vérengzésekkel kapcsolatban arra a megállapításra jutott, hogy az IÁ rémtettei kimeríthetik a népirtás bűncselekményét, ezért a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) kell velük foglakoznia.

Forrás: alfahir.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison