"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. április 5., vasárnap

Az üldöztetés kora IX. - Az al-Shabaab muszlim szervezet keresztény mészárolt le Kenyában

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

Iszlamista fegyveresek megszálltak egy egyetemi épületet Garissa városában. A 815 hallgató közül 147-en vesztették életüket és 79-en sebesültek meg. Az akciót csütörtök reggel, helyi idő szerint hajnali 5 órakor, a muzulmán ima idején indították.

A terrorakció egyik túlélője arról számolt be, hogy éppen zuhanyozni készült, amikor lövéseket hallott az egyik hálóterem irányából. A fiatalember ekkor három szobatársával együtt bezárkózott a szobájába.
Csak lépéseket és lövéseket lehetett hallani, senki sem sikoltozott, mert attól tartottak, hogy az nyomra vezeti a fegyvereseket” – mondta.
A beszámoló szerint az iszlamista támadók benyomultak a hálóhelyiségekbe, és megkérdezték az ott tartózkodóktól, hogy muzulmánok vagy keresztények-e. A keresztényeket azonnal agyonlőtték.

Minden egyes lövésnél arra gondoltam, hogy meg fogok halni” – mesélte a túlélő, hozzátéve, hogy a kenyai hadsereg katonái röviddel ezután behatoltak a hátsó ablakokon keresztül, és kimenekítették őt, valamint másik húsz diákot.

Abdiasis Abu Musab, az al-Shabaab szóvivője a Sky Newsnak nyilatkozva elmondta, hogy csoportjuk kifejezetten a keresztényeket célozta a támadással.
Szétválasztottuk az embereket. A muzulmánokat szabadon engedtük. Az épület tele van keresztény holtestekkel, sokat pedig túszként tartunk fogva.
Az al-Kaidával kapcsolatban álló szomáliai terrorszervezet korábban több hasonló akciót is végrehajtott Kenyában, leginkább az országnak ebben a részében, bosszúból azért, mert kenyai egységek is részt vettek az Afrikai Unió békefenntartó kontingensében Szomáliában az al-Shabaab elleni műveletekben.

Az International Christian Concern nevű a hitükért üldöztetést szenvedőket segítő keresztény szervezet afrikai vezetője, Troy Augustine a következőket nyilatkozta:
Az al-Shabaan nem hagyott fel kegyetlen és gyáva terveivel, amelyek középpontjában a civil lakosság, azok közül a keresztények állnak. Imádkozzatok testvéreinkért ebben a veszélyekkel teli országban, hogy szabadon kifejezhessék Krisztusba vetett hitüket.

Forrás: idokjelei.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison