"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. március 15., vasárnap

Vallási közösség elleni izgatás

A politika begyűrözött a vallási és hitéletbe. Nem mondom, hogy nincs igaza a KDNP-nek, amikor elérte, hogy a Vasárnapot pihenéssel szentelje meg a társadalom [ezt én néhány évvel ezelőtt Bajorországban tapasztaltam meg az Adventi időszakban, amikor beautóztam a közeli nagyvárosba - Vasárnap -, hogy ajándékokat vásároljak - és bár előre mondták - minden zárva volt. Így megittam egy kávét az egyik nyitva tartó benzinkút shopjában, majd visszautaztam]. Ez valószínűleg a sok szekularizált, vallástalannak a "torkán akadt", de az már vallási közösség elleni gyűlöletszítás kategóriája, hogy "dühét"  egy katolikus templomon éli ki. Ráadásul azt hiszi, hogy mennyire művelt, de csak az látszik, hogy teljesen tudatlan, vagy másképpen is mondhatom: sötét.

A történet a következőkben olvasható, de annyit hozzá kell tenni, hogy a teremtéstörténet szerint Isten a hetedik napon megpihent és körbenézve megállapította, hogy "ez jó", de a hetedik napi pihenőt a zsidók tartják a szobattal vagy másképpen a SABBAT-tal. Mi katolikusok az első napot "szenteljük meg" pihenéssel, mert az eredeti naptár szerint a hét első napja Vasárnap és a katolikusok az Úr feltámadásának a napján emlékeznek rá és azt szentelik meg pihenéssel. Annyira az első nap, hogy pl. a latin Breviáriumban a Hétfő neve: "Feria secunda" [második nap] és a Pénteké: "Feria sexta" [hatodik nap]. Tehát igazából nem is ellenünk izgat a szerencsétlen, tudatlan, hanem a zsidók ellen. Kíváncsi leszek, hogy a rendőrség hogyan viszonyul hozzá, mert az [elvileg] nem tolerálható, ha valaki a zsidók ellen izgat, csak az, ha a katolikusok ellen.
Apologéta

A templomok se legyenek nyitva vasárnap?

Isten is megpihent a hetedik napon, pihenjetek ti is! - írta valaki a szentgotthárdi templom kapujára. A kapuszárnyakat purhabbal is befújták, hogy ne lehessen kinyitni. 



A felirattal valószínűleg a boltok vasárnapi zárva tartása ellen tiltakozik a tettes- írja a nyugat.hu, hozzátéve, több olyan kezdeményezés is található a közösségi oldalakon, hogy ha az eladókat féltik a vasárnapi munkavégzéstől, akkor legyenek zárva a templomok is.

A cikk szerint a templommal szemben térfigyelő kamera van, így könnyű lesz megtalálni a tettest, akit rongálásért vonnak felelősségre, ha megtalálják.

Forrás: zsorigo.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison