"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. március 7., szombat

Jehova Tanúi: és az iszlám szélsőségesek

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

Brit újságok arról számolnak be, hogy egy fiatal brit férfi, akit bűnösnek találtak egy katona lefejezésének kitervelésében, a szélsőséges iszlám radikalizmus felé fordult, miután kidobták az otthonából a Jehova Tanúja szülei.

A dél-londoni Camberwellből származó Brusthom Ziamanit kongói szülők nevelték fel. Édesanyja óvodai dajka, édesapja pszichiátriai ápoló. Az Old Bailey-ben tartott bírósági  meghallgatáson kiderült, hogy a 19 éves fiatalember “szigorú vallásos nevelésben részesült”, ami ellen fellázadt és boxolásba, parkour-ba és rap zenébe menekült. (A parkour olyan extrém sport, amelyben akadályokon keresztül jutunk el minél látványosabb mozdulatokkal egyik helyről a másikra. - a ford.) Hitelkártyák ellopásába is belekezdett és elment egy nyilvánosházba, hogy prostituáltakkal szexeljen.

Brusthom Ziamani heteken belül radikalizálódott,
miután elűzték otthonról a JT szülei
Ziamani azonban azt mondja, hogy a rap zene iránti szeretete volt az, ami az iszlámhoz vonzotta. 2014 tavaszán tért meg és iszlám ruháit elrejtette az apja elől, amikor hazament. Miután azonban az apja a telefonján iszlám viseletbe öltözött emberek képeire bukkant, szembesítették ezzel, és ekkor az apja állítólag egy bibliát vágott hozzá.

Amikor ultimátumot kapott, hogy vagy marad és ragaszkodik a család szabályaihoz vagy elmegy otthonról újdonsült hitét követve, Ziamani az utóbbi lehetőséget választotta. Ezután egy olyan lakásban éjszakázott, amely a betiltott Al-Muhajiroun-csoport tagjainak találkozóhelyeként szolgált, akik Anjem Choudary - egy gyűlöletet szító pap - követői voltak.

A dolgok hamar elfajultak innentől kezdve, és Ziamani heteken belül a(z iszlám) szélsőségesek ideológiájának radikális híve lett. Egy brit katona - Drummer Lee Rigby -  gyilkosaiért kezdett el rajongani, akit egy borzasztó támadásban fejeztek le London utcáin 2013 májusában. Akkor tartóztatták fel, amikor - miután megmutatta a fegyvereit a volt barátnőjének és elmondta neki a terveit - éppen úton volt, hogy egy hasonló rémtettet valósítson meg.

Kevesen vannak tudatában, hogy a vallást elhagyó emberek kerülése lényeges eleme Jehova Tanúi életének – még akkor is, ha a “hitehagyott” történetesen a saját családtagja. A Tanú szülőket az Őrtorony-irodalom ismételten arra kényszeríti, hogy elhiggyék, tévelygő gyermekeik kitaszítása a fegyelmezés egy szeretetteljes formája. Ebben az esetben azonban úgy tűnik, hogy a családi kötelék közösségmegvonás útján történt megszakítása egy előre meg nem fontolt és pusztító következménnyel járt – mégpedig azzal, hogy egy befolyásolható fiatalember az iszlám szélsőségesek kezei közé került.

Forrás: jehovatanui.blog.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison