"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. december 22., hétfő

A szeretet margójára: "Az amerikai püspökök elítélik a CIA kínzási módszereit"

Az amerikai katolikus egyház is csatlakozik a kínzási módszerek kemény elítéléséhez, amelyekre a szenátus hírszerzési bizottságának december 9-én közzé tett jelentésében derült fény. A dokumentum tájékoztat a CIA módszereiről, amelyeket az iszlám terroristákkal szemben alkalmazott Bush elnök idején.

Egyértelműen hibás módszerekről van szó, amelyek megsértik az Isten által minden emberi lénynek ajándékozott méltóságot” – nyilatkozta Oscar Cantu püspök, az Egyesült Államok püspöki konferenciája Igazságosság és Béke bizottságának elnöke. Obama elnöktől szigorúbb törvényeket kér a kínzás ellen, hogy elkerüljék a történtek megismétlődését a jövőben.



Az amerikai Pax Christi szervezet vezérigazgatója, Patricia Chappell nővér felháborodásának adott hangot a történtek miatt, és hangsúlyozta, hogy hiányzik azoknak az erkölcsi integritása, akik a nemzetbiztonság nevében igazolják a kínzás alkalmazását.

A Maryknoll misszionáriusok nemzetközi ügyeinek vezetője, Jerry Lee szerint a kínzás vérfagyasztó és embertelen módszer. A jelentés világosan megfogalmazza az elkövetett bűntényeket, törvénysértéseket, és azt, hogy a kormány hazugságokat állított az amerikai lakosságnak – nyilatkozta Scott Wright, a Columban Center for Advocacy and Outreach (CCAO) amerikai szervezet igazgatója.

Számos keresztény és más vallási vezető az Egyesült Államokban nyilatkozatban ítélte el a történteket, amelyek súlyosan megsértik azokat az alapvető értékeket, amelyekre az Egyesült Államok épül.

Forrás: Vatikáni Rádió (Magyar Kurir)

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: És a liberálisok, a jogvédők, a hitetlenek még az egyházat merik elítélni a Szent Inkvizíció által alkalmazott módszerek miatt. Hogy már meg se említsük a "náci Németország" elítélését. De ekkor még nem beszéltünk az előbbi felsorolások jelenlegi legjobb tanítványáról a cionista izraeli rezsimről (kétszer mondom, hogy mindenki megértse: a rezsimről, a rendszerről), amelyik "művészi tökélyre" fejlesztette ezt a tevékenységet és ráadásul exportálja a világ számos országa számára, így az USA-nak is.
Ugyanis semmilyen indoka nem lehet annak, hogy akár egy ember életét is kioltsuk, vagy neki szenvedést okozzunk. Isten a Tízparancsolatban megtiltotta.