"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. november 15., szombat

Jehova Tanúi: Szekták összehasonlítása [videóval]

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

Ha létezik olyan visszatérő kérdés, olyan égető probléma, amit a legtöbb olvasó, aki ír a JWsurveynek szeretne megválaszolni, akkor ez éppen az: “hogyan ébreszthetem fel a szerettemet?” Kevés dolog jobban lehangoló, mint tehetetlen szemlélővé redukálódni miközben egy férj/feleség, apa/anya vagy fiú/leány egyre mélyebbre merül a szolgai engedelmesség végeláthatatlan körforgásába egy pusztító szektában – egy szektában, amely kiszívja az emberekből a legjobbat idő, pénz, energia és lehetőség tekintetében, egyszerűen azért, hogy kihasználják őket, mint fizetetlen reklám ügynököket és mozgó hirdetőtáblákat.

Pontosan ezt a problémát emeltem ki a szektaszakértő Steven Hassannal a legutóbbi londoni utazásom során, ahol részt vettem egy munkaközösségben azzal kapcsolatban, hogyan lehet kikapcsolni az illetéktelen befolyásolást (vagy “elmekontrollt”, ahogyan korábban hivatkoztak erre).

Megtervezni egy beavatkozást egy olyan személy irányába, aki felkészületlenül futott bele egy szektába néhány héttel, vagy hónappal korábban egy dolog, de hogyan segíthetünk azoknak, akiket betanítottak hosszú évek, akár évtizedek alatt? Steven válasza nagy éleslátásról tett bizonyságot.
“Ne kezd azzal, hogy vitatott dolgokról beszélsz nekik arról a csoportról, amiben vannak,” mondta nekem (más dolgok mellett). “Beszélj más csoportokról, vagy más helyzetekről, mivel minden ilyen csoportnak van egy közös vonása, mégpedig az, hogy amikor egy totalitárius csoportban vagy, nem gondolod, hogy az lenne, de másokat viszont képes vagy észrevenni. Nagyon nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben velük.”
Azok közülünk, akik éveket töltöttek betanított Tanúként rögtön azonosulni tudnak ezzel a tanáccsal. Amikor egy Tanú negatív információkkal szembesül a szervezetről, az ablakredőnyei azonnal lezárulnak, ahogyan a kognitív disszonancia túltöltődik benne. Függetlenül attól, hogy az információ mennyire releváns, vagy pontos, ő egyszerűen nem lesz fogékony rá, mivel arra programozták őket, hogy ‘hitehagyott hazugságként’ utasítsák el azt.

Egy kicsit más a helyzet, ha arra kerül a sor, hogy rámutassunk a problémákra más vallásokban – ez olyasmi, amiben az Őrtorony kiadványok jeleskedtek a szervezet története során. Azáltal, hogy egy szerettednek megmutatsz más szekta-szerű csoportokat, és lehetővé teszed, hogy ők maguk vonják le a következtetéseket, lényegében megnyitsz egy hátsó ajtót, amit az Őrtorony propaganda már félig nyitva hagyott minden más hit hajthatatlan elítélésével.

Ezt észben tartva úgy döntöttem, legfőbb ideje, hogy összeállítsak egy videót és cikket, hogy felhívjam a figyelmet olyan dokumentumfilmekre, amelyek különösen kitűnő eszközei lehetnek egy semleges, nem támadó jellegű beszélgetés kezdeményezésének (vagy “stratégiai interaktív megközelítésnek” ahogyan Steven nevezi) egy betanított szerettünkkel. Az első dokumentumfilm, amire szeretném a figyelmedet felhívni, a mormon hitről szól és csupán nemrég, júniusban adták ki.

A “Találkozz a mormonokkal” Josh Fields (vagy “Fields Elder” ahogyan később szólítanunk kell őt) történetét követi, ahogyan nekiindul egy két éves missziós túrának Észak-Angliában. Én is csak azután fedeztem fel ezt a filmet, hogy az egyik producere, aki szintén részt vett a londoni munkaközösségben megkért, nézzem meg.

Míg azonban a legtöbben, akik megnézték kellemesnek és szórakoztatónak találták, én kellemetlenül feszengtem a székemben. Miért? Mivel egy fiatal mormon látványa, akit éppen bevezetnek a szekta szolgálatába engem is arra kényszerített, hogy újra átéljem a saját tapasztalataimat, mint fiatal Jehova Tanúja.

Igen, vannak teológiai és tanításbeli különbségek. Az Őrtorony nem tanítja azt, hogy az Édenkert Missouriban Jackson megyében volt, vagy hogy Isten egy Kolob nevű bolygón (vagy csillagon) lakik, vagy azt, hogy nagy alsóneműt szükséges viselni, hogy megőrizzük szűziességünket, vagy azt, hogy az úszás tilos a misszionáriusoknak.

Ha azonban eltávolítjuk a tanításbeli sallangokat, ugyanaz a szektás gépezet és illetéktelen befolyásolási módszerek köszönnek vissza a háttérben – jóllehet egy eltérő márkajellel és egy alternatív vezetőséggel a kormányrúdnál.

Ha NEKEM ennyire fájdalmas volt megnézni ezt a leleplező dokumentumfilmet, noha én már több éve megszabadultam a betanításomtól, csak elképzelni tudom mennyire gyötrelmes lehet egy még bent lévő Tanúnak. Mégis éppen ez az, amiért MUSZÁJ megnézniük. A gyógyszert nehéz lehet lenyelni, azonban az illetéktelen befolyásolás és az embereken gyakorolt szorításának kutatása a “tükör” szektákban mégiscsak orvosság.

A másik két dokumentumfilm, amire fel szeretném hívni a figyelmet (és biztos vagyok benne, hogy sok másik van még) Louis Theroux-tól az elismert kutató újságírótól és filmkészítőtől származik, aki jelentős időt töltött a Phelps családdal (vagyis a Westboro Baptista Egyházzal) még 2006-ban, és később ismét folytatásképpen 2011-ben. Ezekről a dokumentumfilmekről már írtam abban az időszakban, amikor a JWstruggle számára írtam még 2011-ben (“Nyugtalanító párhuzam” című cikkeim még mindig megtalálhatóak itt: 1. rész | 2. rész).

Lényegében, ahogyan a “Találkozz a mormonokkal”, ez a két ragyogó film egy nyugtalanító bepillantást tesz lehetővé a szektás megrögzöttségbe, de anélkül, hogy akár egyszer is megemlítené Jehova Tanúit. Minden ott van nyomokban elásva… közösségmegvonás, fekete-fehér “mi szemben velük” ideológia, világvége jövendölések, gyermekek betanítása, totalitárius vezetőség, amit csak akarsz – mindössze egy másik csomagolásban elrendezve.

Soha nem egyszerű


Nem akarom egy pillanatra sem azt a látszatot kelteni, hogy egy családtag felébresztése, akit az Őrtorony az élete döntő részében betanított sétagalopp lesz. Ismételten megmondtam, hogy nem lehet megpöccinteni egy kapcsolót, ha arra kerül a sor, hogy kibogozzunk egy többéves rétegzett betanítást, megtévesztést és érzelmi kényszerítést egy szektától, amely nem riad vissza attól, hogy felhasználja az elhunyt szeretett személyek emlékét fizetőeszközként a feltámadási “ígéretben”.

Sajnos az Őrtorony szabadalmazott illetéktelen befolyásolás védjegye olyan hathatós, hogy néhány férj/feleség, édesapa/édesanya és fiú/leány soha nem ébred fel, ez pedig egy keserű pirula lehet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mi, akik mentálisan szabadok vagyunk ne próbáljuk meg a tőlünk telhető legjobb “stratégiai interakciót” velük, amikor lehetőség kínálkozik erre.

És bár ez talán nem olyan egyszerű, mint azt mondani, hogy szeretted tájékoztatása más szektákról egy tisztességes összehasonlításban garantáltan eredményt hozhat, ez mégis egyértelműen megér egy próbálkozást.

Fordította: Columba


Forrás: jehovatanui.blog.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: ismételten mindenki figyelmébe tudom ajánlani elolvasásra Révy Eszter: Égő életek című (szociológiai) könyvét a szekták működéséről. Valószínűleg már csak Antikváriumokban szerezhető be.

Ajánlott olvasmányok: