"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. november 21., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 59. rész - Szent Patrick nap és a homoszexuálisok


"A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét." [Róm 1,27]

Dolan bíboros együtt vonul fel a következő Szent Patrick napon a homoszexuálisokkal. Az ünnepi felvonulást minden évben március 17-én tartják az ír leszármazottak. Az elmúlt, több mint tíz évben mindig megtagadták a szervezők a buzik részvételét a felvonuláson.

Idén szeptemberben a szervezők úgy döntöttek, hogy engedélyezik a homoszexuálisok felvonulását saját tábláik alatt. A szervezők nem akartak ingoványos talajra tévedni, ezért kikérték Dolan bíboros véleményét, akit általában felkérnek a felvonulás 'tábornokának'.

Dolan kijelentette, hogy egyetért és bölcs döntésnek nevezte az engedélyt. Azt mondta, hogy semmi gond azzal, hogy a felvonulás díszvendége és a melegek vele fognak menetelni.




Forrás: traditioninaction.org

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison