A szentmise elején házigazdaként Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát köszöntötte a liturgián résztvevőket.
Prédikációjában Májernyik Mihály margittai esperes-plébános úgy fogalmazott: nem óhajt sokat beszélni arról, hogy a Fájdalmas Szűzanya ünnepén az egybegyűltek testi és lelki fájdalmaikat hozták el Máriához, hogy erősítse őket, példát mutasson számukra, miként kell kitartani a szenvedések és megpróbáltatások közepette. Bizonyára sokan megtették ezt már helyette, és korábbi szentbeszédeikben kitértek arra, hogy visszük a mindennapok különböző keresztjeit, próbálunk vigaszt nyújtani, segíteni egymásnak, erőt meríteni Krisztustól és a Szűzanyától.
Ehelyett inkább egy másfajta természetű fájdalomról, az egyház fájdalmáról, megpróbáltatásairól kíván elmélkedni, mellyel szintén szembe kell néznie mindenkinek. Ugyanis ahogy az egyénnek vannak gondjai, ugyanúgy az egyháznak is. A világot napjainkban Ukrajna, a Gázai övezet, illetve a keresztények lemészárlása foglalkoztatja, és az egyháznak ebben a „munkakörben” kell járnia életútját. Teszi ezt, ahogy tette évszázadokon keresztül hasonló helyzetekben, nyomot hagyva maga után a történelemben, melyet sűrűn teletűzdelt a maga világosságával és fénycsóvájával. Csodálkozva és áhítattal tekinthet ezekre vissza a modern kor embere, átérezve azt, mennyire szükség van napjainkban is az őskeresztények, a katakombák hitvédő lakóinak áldozatkészségére.
„A történelem itt kopogtat az ajtóinkon, egyre hevesebben, sürgetőbben és jajveszékelőbben. Tanúságot téve Krisztusról, válaszoljunk erre a segélykiáltásra, és a Szentlélek segítségével munkálkodjunk az üdvösségért. Mindent megtéve az eljövendő nemzedékekért, ne szomorkodjunk a problémáink közepette, hanem vállaljuk fel bátran azt a munkát, mely megoldást nyújt ezekre, a Fájdalmas Szűzanyához fordulva, és annak tudatában, hogy Krisztus szeretete mindent legyőz!” – mondta prédikációjában Májernyik.